Mivel tud többet a 3D tervezés?

2017. december 06.

Előző cikkeinkben azt boncolgattuk, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennünk ahhoz, hogy a mellnagyobbítás felé vezető út, illetve az implantátum kiválasztása a lehető legkönnyebben menjen. És főleg, hogy valóban tudjunk jól dönteni. Most megismerkedhetünk közelebbről egy újdonsággal, mely még inkább segítségünkre lehet.

A Crisalix 3D plasztikai sebészeti szimulációs program rendkívül nagy előrelépést jelent, és igazi mankóként alkalmazhatjuk az implantátum kiválasztásakor. Nézzük is meg, mivel tud többet ez a lehetőség, mely alapján aztán egyszerűbben hozhatjuk majd meg a döntést.

- Saját magunkat láthatjuk a kijelzőn, 3D-ben: a szoftver alkalmazásának első lépése, hogy lefotóznak minket több szögből, majd ezen képek alapján a program elkészíti a felsőtest anatómiailag megfelelő, valós, háromdimenziós modelljét. Ez azt jelenti tehát, hogy saját testünket láthatjuk majd a képernyőn, és több oldalról megtekinthetjük magunkat.

 

 

- Saját testünkön is láthatjuk a végeredményt: a Crisalix speciális, virtuális szemüvege lehetővé teszi, hogy ráadásul mindezt ne csak képen, hanem akár saját testünkön is megtekinthessük. Így még inkább egyszerű beleélni magunkat a változásba.

- Gyors: a szimulációs program segítségével pillanatok alatt láthatjuk, hogy milyen lenne a végeredmény. Így több formát és méretet is kipróbálhatunk, nagyon rövid idő alatt, hogy össze tudjuk hasonlítani, melyik áll hozzánk a legközelebb.

- Sokkal könnyebb a döntés: mivel magunkon láthatjuk, hogyan is fogunk mutatni a beavatkozás után, sokkal egyszerűbb meghozni a döntést, melyik méretet és formát válasszuk ki. Annak köszönhetően, hogy több lehetőséget is ki tudunk próbálni a konzultáció alkalmával, jobban fel tudjuk mérni, hogy mi passzol hozzánk leginkább.

- Elkerülhetjük a rossz döntést: nem csak egyszerűbb lesz a választás, hanem biztosabb is. Nagyon sokan estek bele eddig abba a hibába, hogy elsőre nem mertek elég nagy méretet választani. A későbbiek során pedig úgy döntöttek, még egyszer kés alá fekszenek, hogy a kívánt eredményt érhessék el. Szintén sokan vannak, akik pedig bátrabbak voltak – akár a plasztikai sebész határozott intelmei ellenére is – és túl nagy implantátumot választottak. A Crisalix ezt a gondot teljesen kiküszöböli, hiszen nem csak elképzelnünk kell a végeredményt, hanem azt a maga valójában láthatjuk. Nyugodtan kipróbálhatunk tehát kisebb és nagyobb implantokat is, az biztos, hogy a jó döntést fogjuk meghozni a látvány segítségével.

 

Foglaljon konzultációs időpontot a 06 (30) 552 0940 telefonszámon, vagy küldjön egy levelet és mi visszahívjuk!