Elálló fülek

2016. október 10.

Szép, karakteres arc, vonzó szemek, gyönyörű mosoly. Még ha minden tökéletes, akkor is képes egyvalami teljesen tönkretenni arcunk harmóniáját, méghozzá az, ha füleink elállnak. Még inkább zavaró lehet az összkép, ha emellett nagy hallószervvel áldott meg minket a sors, ugyanis ilyen esetben elkerülhetetlen, hogy a füleink még a haj takarása ellenére is kikandikáljanak néha.

Bármelyik nem esetében előjöhet ez a probléma, ami gyermekkorban még cuki és egyedi lehet, megmosolyogtathatja az embereket, később azonban már csúfolódásra is adhat okot. Felnőtt korban pedig sokszor jobban zavar minket, mint a külvilágot, ezért megpróbáljuk folyton elrejteni. Ebben persze a hosszú hajjal rendelkezők kicsit előnyben vannak, de néha előfordul náluk is, hogy a hajzat alól kivillannak a füleik, ami általában még inkább nevetségesen hat.

Akárhogy is nézzük, az elálló fülek nagyon zavarhatják viselőjüket, és a trükkök tárháza sajnos kimeríthető a probléma eltakarására. Az EstheticHungary Klinika éppen ezért vette fel széles szolgáltatási palettájára a fülplasztikát, melynek segítségével elfelejthetjük a mindennapos rémálmunkat, hogy most épp mit kezdjünk füleinkkel.

Gondunkat egy maximum másfél órás, helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozással szüntetik meg, melynek során a fül görbülete helyreállításra kerül. Természetesen a műtét utáni felépülési időben kötést kell viselnünk rajta, azonban, ha ez az időszak véget ér, azzal együtt befejeződik végre az elálló fülek okozta rémséges időszak is.

Mivel a heg szinte teljesen láthatatlan, így mindenki számára természetes lesz az, amit lát füleinkből, kivéve persze azokat, akik már a beavatkozás előtt ismertek minket. Tőlük viszont biztosan elismerő tekinteteket kapunk majd, ugyanis ez a változás nem csak külsőnk szempontjából lesz előnyös számunkra, hanem belső átalakuláson is keresztül fogunk menni. Hiszen sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, hogy már nem kell semmit sem takargatni, és nem kell tartanunk attól, hogy megmosolyogják füleinket.

 

> További információk

Ingyenes Konzultációs időpontfoglalás:
06 (30) 552 0940