Az elálló fül már a múlté!

2017. január 16.

A „Dumbo” becenév lehet, hogy azok számára vicces, akik hangosan harsogják mások kárára az esztelen poénokat, viszont annak, aki ezt a nevet kapja, már korántsem olyan mulatságos. Akár gyerekkorról, akár felnőttkorról beszélünk, a gúny kereszttüzében komoly lelki károkat is lehet szerezni.

Az elálló fülek megkeseríthetik a mindennapjaikat azoknak, akik ezzel a szépséghibával születtek. Sajnos nincs nagyon semmilyen megoldás, mellyel saját magunk változtathatnánk ezen a helyzeten, maximum a frizura segítségével rejtegethetjük, de az sem sikerül mindig, és persze a rövid hajúaknak még ez a kiváltság sem adatott meg.

A legrosszabb ebben az esetben az, hogy nem csak a piszkálódók miatt zavaróak a figyelemfelkeltő fülek, hanem saját magunk nemtetszését is kivívják már nagyon korán. Ezzel együtt élni pedig nagyon nehéz, hiszen akár egy folytonos önértékelési zavart is eredményezhet.
 


Mivel ez egy olyan probléma, mellyel nap, mint nap szembesülünk, nem szabad a szőnyeg alá söpörni, hiszen magától soha nem fog megoldódni. Azzal pedig nagyon hamar tisztában lehetünk, hogy el tudjuk-e fogadni így külsőnket, vagy sem. Amennyiben nem, akkor segítséget kell keresnünk.

A fülplasztika lehet a válasz arra a kérdésre, hogy mit tudunk tenni ilyen esetben elálló füleinkkel. Az eljárás mindenképpen indokolt, amennyiben rosszul érezzük magunkat a füleink láttán. A beavatkozás után ez már a múlté lesz, hiszen teljesen észrevétlenül, mégis tökéletesen oldják meg problémánkat.

A műtétet helyi érzéstelenítésben végzik, melynek időtartama maximum egy, másfél óra. A plasztikai beavatkozás során helyreállítják füleinket, figyelve arra, hogy azok esztétikusan és természetesen hassanak majd. Füleink így többé nem lesznek az ízetlen poénok célkeresztjében, és így mi is elfelejthetjük mindazt a negatívumot, melyet eddig a rossz tréfák, és saját füleink látványa jelentettek.

 

> Fülplasztika - További információk

Ingyenes Konzultációs időpontfoglalás:
06 (30) 552 0940