Szépségideálok

2017. június 29.

Minden időszaknak megvan a saját divatja, hogy mi számít szépnek, és mi az, ami követhető. Ez bizony igaz volt már az időszámításunk előtti korokra is, hiszen erről árulkodnak a szoborrá formált testideálok is. De a mai világban mi számít igazán szépnek?

Bizony ez egy nagyon szubjektív kérdés, és nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem is lehet megválaszolni. Egy biztos, ahogy az idő haladt, mindig változtak a stílusirányok és persze a szépségideálok is. Míg például a régmúlt időszakok nagy számában a széles csípőjű és telt idomú hölgyek számítottak a legszebbnek, addig ezt később többször is felváltotta a fiús, lapos és vékony alkat.

Ma már nehéz elkülöníteni a határvonalakat, hiszen a médiából ránk folyó ideáláradat nem éppen mondható a legtermészetesebb iránymutatónak, mégis nagyon sokan akarják követni még mindig a trendeket. De az igazság az, hogy ezeknek soha nem képes megfelelni mindenki. Viszont nem is kell!

 

 

Hogy mi számít szépnek? Hát erre nincs helyes válasz. Hiszen mindenkinek más a szép és más a vonzó. De akkor mire kell törekedni? Nem holmi szépségideálokat kell követni, és nem azért kell küzdeni, hogy úgy nézhessünk ki, mint egyes bálványozott sztárok. A lényeg, hogy saját magunknak tetszünk, és érezzük magunkat jól a bőrünkben.

Ezt azonban sajnos nem mindenki tudja elérni. Pedig a szépség pont ebből fakad, hiszen ha ki vagyunk békülve testünkkel, akkor lelkünk is ragyog, és bizony ezek összességéből árad az igazi és ellenállhatatlan szépség. De mit tegyünk, ha ez csak egy álom?

A saját adottságok egy részével képesek vagyunk felvenni harcot. Oda tudunk figyelni arra például, hogyan táplálkozunk, és ezzel mennyire tudjuk leküzdeni a folyton felkúszni akaró zsírpárnákat. Azt is el tudjuk dönteni, milyen színű és formájú legyen a frizuránk. De sajnos nagyon sok olyan részlet van rajtunk, amivel mi magunk nem tudunk mit kezdeni. Ilyenkor vagy próbáljuk elfogadni ezeket, vagy keresünk megoldást arra, hogy változtathassunk.

Az EstheticHungary Klinikán rengeteg olyan szolgáltatással találkozhatunk, melyek kifejezetten az ilyen adottságok tekintetében nyújtanak segítséget. Legyen szó többek között a mellplasztikáról, az ajakplasztikáról vagy éppen a szemhéjplasztikáról, bizony mind, egytől-egyig képes olyan eredménnyel szolgálni, ami után valóban elégedettek lehetünk saját kinézetünkkel. A Klinika legfőbb elve a természetesség és az esztétikum, így nem kell attól tartanunk, hogy túl mű, vagy tőlünk idegen lesz az eredmény.

 

Még több részletért látogasson el honlapunkra:

http://esthetichungary.hu/

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940