A ránctalan arc nem álom többé!

2017. január 23.

Ahogy múlnak az évek, egyre több ráncot veszünk észre arcunkon. Mélyebbek lesznek a szem környéki barázdák, észrevehetőbbek a nevetőráncok, a bőr pedig folyamatosan veszíti el rugalmasságát. Fiatalon még kevésbé, de úgy körülbelül a 40-et átlépve már el kezdünk szomorkodni azon, hogy az évek számát könyörtelenül tükrözi arcbőrünk.

Ilyenkor pedig rögtön úgy érezzük, hogy bármit képesek lennénk megtenni azért, hogy ezt a folyamatot megállítsuk és visszafordítsuk. Persze lehet kísérletezni különböző ránctalanító termékekkel, illetve sokat segíthet, ha odafigyelnünk életmódunkra, életvitelünkre. Azonban ezek csak ideig-óráig adnak megoldást problémánkra, a ráncosodás aztán újra elhatalmasodik arcunkon, bőrünk pedig megereszkedett lesz.

A szálbehúzásos arcfiatalítás azonban tökéletes segítség lehet, hiszen nem csak gyönyörű, feszes arcbőrt ad, hanem mindezt tartósan teszi. Akár két évig is elfelejthetjük a ráncokat, győzelmet aratva ezzel felettük.
 


Sokan azért félnek a plasztikától, mert tartanak a túlságosan mű végeredménytől. A Thread Lifting eljárás azonban kizárja ennek lehetőségét, már csak azért is, mert természetes folyamatokat indít be. A biológiailag felszívódó szálak a bőr saját regenerációs folyamataira hatnak, így már azonnal látható lesz a változás. A bőr napról napra fiatalabb, üdébb és feszesebb lesz, hiszen a befűzött finomszálak körüli új kötőszövet is erősebb lesz.

Maga a kezelés mindössze fél órát vesz igénybe, és nagyon kevés kellemetlenséggel jár. A gyógyulási idő is kicsi, emellett pedig sem csúnya hegek, sem bármilyen más észrevehető jele nem marad annak, hogy átestünk egy plasztikai beavatkozáson.

A ráncok nélküli, természetes szépülés tehát elérhető, könnyed megoldást nyújtva az idősödés kellemetlen jeleire. Segítségével nem csak lélekben, hanem kinézetben is megőrizhetjük fiatalságunkat, ezzel együtt pedig magabiztosságunkat is. Reggelente mosolyogva nézhetünk majd bele a tükörbe, hiszen a nyúzott, ráncos arc helyett majd egy éveket letagadható, friss és üde arc fog visszanézni ránk.

 

>Árak, További információk a finomszálas arcfiatalításról

Keresse fel az EstheticHungary Klinika rendelését, hogy többet megtudhasson az eljárásról!